„A civil szféra támogatása minden felelős vállalkozás feladata…”

A MagNet Banknál, értékalapú bankként elkötelezettek vagyunk a társadalmi szolidaritás és felelősségvállalás mellett, ügyfeleinkkel közösen törekszünk innovatív célok megvalósítására és pozitív hatásunk folyamatos növelésére.

MagNet Bank
E felelősséget a közép-európai régió egyetlen közösségi bankjaként még komolyabban vesszük és aktívan teszünk azért, hogy környezetünkkel konstruktív szimbiózisban élhessünk, gazdagíthassuk azt tevékenységeink, programjaink és együttműködéseink által.
Azt valljuk, hogy a civil szféra támogatása minden felelős vállalkozás feladata, ezért csatlakoztunk, mint főtámogató a NIOK Alapítvány és a Civil Iránytű Alapítvány által alapított Civil Díjhoz. Ennek keretében évente kiemeljük azon szervezeteket, akik munkájukkal kiemelkedően sokat tesznek egy egészségesebb és igazságosabb világ létrejöttéért.
A példamutató működés elismerése azért is fontos, mert hisszük, hogy a kitartóan közvetített üzenetek egyre több honfitársunkat sarkallják arra, hogy személyes hatásukat kifejtve fontos ügyek mellé álljanak.
Öröm számunkra, hogy a Civil Díj által évről évre visszacsatolhatunk a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó és oly sokszor nehéz körülmények közt is helyt álló civilek munkájára.

2018-03-21